• image
  • image
  • image

Somogyi Vonósnégyes

somogyiSomogyi Péter - első hegedű
Lendvai György - második hegedű
Tóth Balázs - brácsa
Pólus László - cselló

Az együttes 1997-ben alakult aLiszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola volt hallgatóiból.
1998 nyarán öt hetet töltöttek Chicago-ban a Ravinia Fesztiválon, ahol olyan kiemelkedő vonósnégyesekkel s tanárokkal dolgozhattak együtt, mint például: a Tokyo, La Salle, Cleveland, Emerson vonósnégyesek, Paul Katz, Henry Meyer és Peter Quirdijan.
1998-tól állandó résztvevője az évenként Budapesten megrendezésre kerülő kortárs műveket bemutató "Minifesztivál"-nak.
2001-től a Joinville-i nyári fesztivál rendszeres vendége az együttes, ahol mesterkurzuson tanítanak a koncertek mellett.
Nagy jelentőséget tulajdonítanak az ifjúság zenei nevelésének. Így került sor a Várszínházban az iskolások számára rendezett hangszerbemutató koncertjeikre.
A határokon túl Lengyelországban, Szlovákiában, Romániában, Franciaországban, Svájcban és Mexikóban szerepeltek nagy sikerrel.
1999-ben Bozay Attila harmadik, az együttesnek ajánlott vonósnégyesét mutatták be.
Munkájukban kezdetektől segítségükre voltak: Rados Ferenc, Devich János , Devich Sándor , Bánfalvi Béla professzorok.
1999-ben M.W.Karlins művét vették lemezre a Hungaroton lemezkiadónál, ahol több felvételük is megjelent.
1999-ben és 2003 -ban a vonósnégyes Artisjus-díjat kapott.

 

Hírlevél

Keresés